Egy fiatal srácot fényes nappal lőttek le az utcán, egy másikat pedig leszúrtak Londonban 1

Egy tinédzserkorú fiatalt lelőttek a brit főváros déli felén, míg egy másikat késsel gyilkoltak meg London belvárosában a csütörtöki nap folyamán, derült ki a rendőrségi jelentésből.

A lövöldözés kapcsán szerencsére már el is fogták a két gyanúsítottat, akik feltehetően felelősségre vonhatók a fiatal srác meggyilkolásáért, akit West Norwood területén lőttek agyon. A rendőrség és a mentők is a helyszínre siettek, miután telefonon riasztották őket Friar Mewshez, valamikor nem sokkal délután négy óra után. A rendőröket értesítő személy a telefonban azt is elmondta, hogy egy fiatal srác a helyszínen kritikus állapotban van.

Egy fiatal srácot fényes nappal lőttek le az utcán, egy másikat pedig leszúrtak Londonban 3

Alig 40 perccel később a tinédzser fiú belehalt a sérüléseibe, hiába tettek meg a mentősök mindent, hogy megmentsék az életét. A gyilkosság elkövetésével vádolt két másik személyt rövid időn belül sikerült a hatóságoknak kézre kerítenie, és jelenleg egy dél-londoni rendőr-kapitányságon tartják őket fogva.

A hivatalos azonosítás még nem történt meg. A boncolás eredményei után már többet lehet majd tudni arról, hogy milyen sérüléseket szenvedett az elhunyt fiatal. A bűncselekmény helyszínét a rendőrség egy időre körbe zárta. Az ügyben természetesen nyomozás indult és a hatóságok arra kérnek mindenkit, aki jelen volt a támadás idején, hogy mondják el pontosan mit láttak vagy hallottak.

A másik gyilkosság London belvárosában, a Regent’s Park mellett történt, ahol egy másik férfit leszúrtak a csütörtöki napon a kora esti órákban. Az áldozatra több szúrt sebbel a testén találtak rá Cunningham Placenél este 6:15-kor. A két gyanúsított futva menekült el a helyszínről a késelést követően.

Egy fiatal srácot fényes nappal lőttek le az utcán, egy másikat pedig leszúrtak Londonban 4

Az áldozat egy a húszas éveiben levő férfi volt, akit a helyszínre érkező mentők elláttak, majd egy közeli kórházba siettek vele, azonban sajnos nem sokkal később ő is belehalt a sérüléseibe. A szemtanúk elmondása alapján a támadást követően két férfi menekült el a helyszínről és többen is láttak két futva menekülő személyt, akik a közeli mecsetbe rohantak be.

A mecsetet, amely alig pár száz méterre található a gyilkosság helyszínétől, a rendőrség ezt követően körül zárta, amíg a helyszínen a tettesek keresése folyt. A rengeteg rendőrautóról és a helyszínen járőröző gépfegyveres rendőrökről rengeteg kép került fel a közösségi oldalakra. A mecset felett még este 10 óra magasságában is helikopter körözött.

Egy fiatal srácot fényes nappal lőttek le az utcán, egy másikat pedig leszúrtak Londonban 5

A rendőrség szóvivőjének elmondása szerint a riasztás 18:15-kor érkezett be hozzájuk. A helyszínre kiérkezve az áldozatot találták meg az út közepén, akit a mentősök azonnal el is láttak, de sajnos később életét vesztette. A mecsetet és környékét körül zárták a gyanúsítottak után kutatva. Letartóztatásra azonban sajnos még nem került sor az incidens kapcsán, ugyanis a tetteseket nem sikerült megtalálni.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után