boris johnson lockdown

A szigetország területén január elejétől harmadjára is országos szintű lezárás lépett életbe, megbénitva a teljes gazdaságot, és egyre jobban kiakasztva a lakosság túlnyomó többségét, ellehetetlenítve milliók helyzetét. Ráadásul a legfrissebb hírek szerint, nem hogy február, vagy március, de április is lesz, mire feloldják a korlátozásokat.

boris johnson lockdown

A parlament alsóházában a mai napon fognak szavazni az új módosításokat illetően. Az új intézkedések várhatóan gond nélkül meg lesznek szavazva, mivel a Munkáspárt korábban megígérte, hogy támogatja őket. Míg a miniszterelnök korábban többször is utalt arra, hogy a korlátozásokat február közepe után már lehetne majd enyhíteni, most kiderült, hogy a jogszabályok lehetővé teszik, hogy az intézkedések egészen március végéig érvényben maradjanak. (Ez persze nem jelenti, hogy feltétlenül érvényben is maradnak, azonban az eddigiek alapján egyáltalán nem kizárt.)

Eközben kedden az Egyesült Királyságban a napi koronavírus-esetek száma először lépte túl a 60 000-et. Emellett további 830 ember halt meg 28 napon belül azt követően, hogy pozitív volt a Covid-19 tesztje. Boris Johnson tegnap esti, a nemzethez intézett beszéde során az angliai tiszti főorvos, Chris Whitty professzor elmondta, hogy az embereknek komolyan kell venniük az „otthon maradásra” vonatkozó szabályokat, és arra figyelmeztette az ország lakóit, hogy “igazán súlyos vészhelyzet” van kialakulóban.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint a fertőzöttek száma Nagy-Britannia területén már 1 millió fölé nőtt, és Whitty professzor még azt sem zárta ki, hogy az intézkedések egy része a következő télig is eltarthat. Országos szinten már durván minden 50 emberből, Londonban pedig minden 30 emberből 1 fertőzött. De, hogy valami pozitívum is elhangozzon a miniszterelnök azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyságban mostanra több mint 1,3 millió embert oltottak be a vírus ellen, többek közt az angliai 80 év felettieknek már több, mint 23%-át.

Ami még némi jóhír lehet sok vállalkozás számára, az az, hogy Rishi Sunak pénzügyminiszter egy új támogatást jelentett be, maximum 9000 font értékben az érintett kiskereskedelmi, vendéglátóipari és szabadidős vállalkozások számára. A miniszterelnök pedig megemlítette, hogy a kormány az egyetemi hallgatóknak is akar segíteni, rengetegen vannak ugyanis, akik továbbra is fizetnek a szállásaikért, amiket viszont használni jelen körülmények közt egyáltalán nem tudnak.

Mindeközben a brit kormányt egyre többen vádolják azzal, hogy ignorálták és ignorálják a gyógyszertárak sokasága által felajánlott segítséget az oltások beadása terén. Boris Johnson kedden este elmondta, hogy reméli, hogy a legfontosabb négy kiemelt csoportba tartozó személyek – az idősgondozók lakói és a személyzet, az egészségügyi dolgozók, a 80 év felettiek és a fokozottan veszélyeztetettek – február közepéig megkapják első oltásukat, ami körülbelül 13 millió embert jelent.

Nadhim Zahawi, az oltásokkal foglalkozó miniszter szerint eddig csak 1,3 millió ember kapott oltást a vakcinának az országba való megérkezése óta. Míg a kormány eddig nagyrészt a háziorvosokra, az ápolókra és a nyugdíjas önkéntesekre támaszkodott, a becslések szerint az ország 11 000 gyógyszertárában hetente 1,3 millió adagot simán be tudnának adni az embereknek, ráadásul a patikák gyakran sokkal könnyebben megközelíthetőek, mint sok jelenlegi oltási központ. Azonban a gyógyszertárak felajánlásaira a kormány nem is reagált, csak úgy tesznek, mintha meg sem hallották volna azokat.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után