Boris Johnson tegnapi, hivatalos bejelentése a korlátozások feloldásáról Nagy-Britanniában 1

Boris Johnsont sokan azzal vádolták, hogy „egymásnak ellentmondó” állításokat fogalmazott meg, amikor hétfőn megerősítette, hogy jövő hétfőtől megszűnnek a korlátozások Angliában, miközben arra kérte az embereket, hogy azért ne kezdjenek el mindent félvállról venni, mert a járványnak még nincs vége.

Boris Johnson tegnapi, hivatalos bejelentése a korlátozások feloldásáról Nagy-Britanniában 3

Miközben megszüntetik a maszkok használatára és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó törvényi előírásokat, az emberektől továbbra is azt várják, hogy ha tehetik, zárt nyilvános helyiségekben használják őket, például buszokon és vonatokon. És miközben a kormány eltörli az otthoni munkavégzésre vonatkozó utasításokat is, a brit miniszterelnök azt mondta, hogy azért nem azt szeretné, hogy hétfőn már egyből mindenki rohanjon vissza az irodába.

A hivatalos útmutatás szerint az új „Covid pass” ellenőrzések az NHS alkalmazás segítségével az oltottság és a negatív teszttel való rendelkezés leellenőrzésére csak a nagy, zsúfolt helyszíneken lesz javasolt, ahol az emberek nagy valószínűséggel lesznek a háztartásukon kívüli személyek közvetlen közelében.

A miniszterelnök a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatón tehát elmondta, hogy az ország július 19-én átléphet az intézkedések feloldásának negyedik szakaszába. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az esetek száma növekedni fog, de ennek ellenére megszűnnek a korlátozások – ideértve a társadalmi távolságtartást és a maszkviselés törvényi követelményét.

Az Egyesült Királyságban emellett a kormány tervei szerint minden felnőttnek meg lesz a lehetősége arra, hogy szeptember közepéig mindkét koronavírus-vakcinát beadassa.

Megszűnik tehát a hatos szabály is, és az esküvőkön és a temetéseken sem lesz korlátozva a továbbiakban, hogy hány fő vehet rajtuk részt. A tömeges rendezvények, beleértve a fesztiválokat is, július 19-től engedélyezettek lesznek, ami nagyszerű hír, tekintve, hogy másfél éve nem volt egy darab sem.

Ami pedig a külföldre történő utazásokat illeti, A zöld listán levő országok sora még nem frissült, de Sajid Javid bejelentette, hogy akiknek mind a két oltásuk megvan, azoknak nem lesz szükségük karanténra, amikor a borostyánlistás országokból visszatérnek. Grant Shapps közlekedési miniszter várhatóan ezen a héten frissíti majd a zöld listát.   Forrás

Megosztás