Boris Johnson NEM tudja garantálni, hogy június 21-re vége lesz a lockdownnak 1

A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy meglehetősen optimista a helyzet jelenlegi állását illetően, és reméli, hogy június 21-re sikerül minden korlátozást feloldani, azonban ezt megígérni fixen nem meri.

Boris Johnson NEM tudja garantálni, hogy június 21-re vége lesz a lockdownnak 3

Arra a kérdésre, hogy szerinte reális-e a négy hónap múlva esedékes dátum, azt mondta az újságíróknak: „Nagyon optimista vagyok, hogy sikerül eljutnunk odáig.” A hétfői nap folyamán a miniszterelnök vázolta az ütemtervét, amely segítségével kivezeti az országot a járvány okozta válságos helyzetből, és reményt keltett mindenkiben, hogy a válság nyárra végre véget érhet.

De a miniszterek folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a lockdown lépcsőzetes feloldását bármikor megállíthatják, amennyiben a következő szakasz elindításához szükséges négy feltétel nincs teljesítve. A miniszterek minden egyes következő fázis megkezdése előtt értékelni fogják a vakcina program alakulását, az oltás hatékonyságának mutatóit, az esetlegesen felbukkanó új variánsokat és a fertőzéssel kapcsolatos statisztikai mutatókat.

Az egyik dél-londoni iskolában járva Mr. Johnson azt mondta: „Alapvetően jók a kilátások, de nyilvánvalóan semmi sem garantálható, és minden azon múlik, hogy továbbra is körültekintőek leszünk-e, és továbbra is követjük-e az útmutatásokat az egyes szakaszokban.”

„Az a véleményem, hogy az oltási program hatalmas előrelépés, mivel a tudomány így megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy úgymond egyfajta pajzsot vonjunk a lakosság köré. Ennek köszönhetően valóban némi optimizmussal tekinthetünk arra a június 21-i időpontra. Azt hiszem én így fogalmaznám meg a dolgot. Szóval úgy látom, hogy sikerülni fog.” – magyarázta nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

Ha minden jól megy, onnantól kezdve kinyithatnak a klubok, és újra teltház előtt koncertezhetnek majd a híresebbnél híresebb fellépők az ország minden részén. Emellett az összes olyan szabály, amely korlátozza, hogy hol és maximum hány fő találkozhat egymással, innentől szintén megszűnne. 15 hosszú hónap után ez lenne az első alkalom, hogy korlátozások nélkül újra minden olyan lenne, mint a járvány előtt.

A hétfői hírek hallatán már a nyaralás foglalások illetve a repülőjegy vásárlások száma is hirtelen az egekbe szökött. Több másik légitársasággal egyetemben a Ryanair is hirdetett nyárra egy csomó olcsó repjegyet számos különböző úticélra. Eközben a brit kormány komolyan fontolgatja az ún. vakcina útlevelek bevezetését. Azt egyelőre még homály fedi, hogy csak a külföldi utazásokhoz lenne rá szükség, vagy (sokak felháborodására) az ország területén belül is felhasználnák bizonyos szituációkban (például arra, hogy eldöntsék ki mehet be egy adott szórakozhóhelyre és ki nem).

Ami viszont már biztosnak mondható, hogy március 8-án a diákok visszatérhetnek az iskolapadba, és sajnos az is, hogy 2020 februárja óta 726 000 munkahely szűnt meg a járványnak köszönhetően…          Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után