Beismerte, hogy a saját Brexit tervét sem ismeri rendesen a leendő brit miniszterelnök 1

Boris Johnsonnak ország világ előtt be kellett ismernie, hogy a saját Brexit tervezetét sem ismeri pontosan. A hatalmas beégésre egy interjú közben került sor, amikor arról kérdezték, hogy mik is a tervek arra az estre, ha megállapodás nélkül akarja majd kiléptetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

A konzervatív párt legesélyesebb jelöltje a miniszterelnöki posztra akkor bukott le, amikor Andrew Neil a BBC egyik riportere arról kezdte faggatni, hogy ugyan árulja már el, hogyan lesz megoldva Nagy-Britannia és az Európai Unió közt a kereskedelem a kilépés után.

Beismerte, hogy a saját Brexit tervét sem ismeri rendesen a leendő brit miniszterelnök 3

Mr. Johnson azt mondta, hogy abban hisz, hogy Nagy-Britannia felhasználhatja a GATT24 névre hallgató szabályt, hogy továbbra is fenntartsa a kereskedelemre vonatkozó megállapodást az EU-val, amennyiben október 31-én megegyezés nélkül lépne ki a szigetország az unióból. Az interjúban azt nyilatkozta Mr. Neil-nek, hogy kiharcolna egy olyan kereskedelmi megállapodást, ami kényszeríti a két felet, hogy egy ideig ne tudjanak változtatni a jelenlegi feltételeken. Ezt az Általános Vám-és Kereskedelmi megállapodás 24. cikkelyének 5/b paragrafusára hivatkozva tenné.

Mr Johnson elmondta, hogy a fent említett paragrafusra hivatkozva el lehetne érni azt, hogy a két fél csak akkor tudjon változtatni az érvényben levő kereskedelmi megállapodáson, ha születik köztük egy szabadkereskedelmi megállapodás.

Beismerte, hogy a saját Brexit tervét sem ismeri rendesen a leendő brit miniszterelnök 4

Azonban az 5. bekezdés C) pontja – amely közvetlenül a fentebb emlegetett után következik – egyértelművé teszi, hogy az nem alkalmazható a megállapodás nélküli Brexit esetében.

Egyértelműen le van írva és el is van magyarázva benne, hogy miért nem valósulhat meg Mr. Johnson elképzelése, ő azonban az interjú során továbbra is erősködött, hogy a terve megvalósítható. Mindezt annak ellenére, hogy a Bank of England igazgatója is egyértelműen kijelentette korábban, hogy ez teljességgel lehetetlen.

A beszélgetés során Mr. Johnson még ki is cikizte a riportert, aki egy ponton véletlenül 5b cikkelyt mondott 5b paragrafus helyett, hogy „figyeljen oda jobban a részletekre”.

Azonban Boris beszólása elég csúnyán visszafelé sült el, amikor Mr. Neil egyből azzal vágott vissza, hogy: „És mit gondol az 5/c bekezdésről?”

Erre Mr. Johnson azt reagálta, hogy: „Teljes mértékben megbízok az 5B. Bekezdésben, ami tökéletesen elég a céljaink megvalósításához.”

Amikor ezt követően megkérdezték tőle, hogy tudja-e egyáltalán, hogy mit tartalmaz az 5/c bekezdés, azt reagálta nemes egyszerűséggel, hogy „nem”. Ez az ember lesz nagy valószínűséggel Nagy-Britannia új miniszterelnöke kevesebb, mint 2 hét múlva.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után