Az EU válasza Theresa May-nek a külföldi bevándorlók tartózkodási jogát illetően 1

Az uniós vezetők szerint Theresa May tegnapi javaslata csak rosszabbá tenné a náluk élő bevándorlók helyzetét, és megtorpedózták a miniszterelnök bejelentett ötleteit.

Az EU válasza Theresa May-nek a külföldi bevándorlók tartózkodási jogát illetően 3

„Az Egyesült Királyság javaslatai messze alul múlják a várakozásainkat” – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Ez a kritikus hozzáállás pedig azt jelenti, hogy May-nek megint előröl kell kezdenie a tervezést annak érdekében, hogy megkezdhessék az általa hőn áhított tárgyalásokat a Brexit utáni kereskedelmi megállapodásokról.

A héten korábban úgy tűnt, a brit kormány beadta a derekát az EU makacskodásának, miszerint meg kell határozni az országban élő uniós állampolgárok sorsát még mielőtt a „jövőbeli kapcsolat” elkezdődne. Nem sokkal később May már kijelentette, hogy az ő ajánlatuk „fair és komoly”, valamint hogy megadná a náluk élő európaiaknak a szükséges biztosságot. Erre Donald Tusk annyit mondott, hogy majd „minden egyes sorát” elemzi a javaslatnak, amint az teljes, hivatalos formájában hétfőn jön ki.

„Részünkről egyértelmű az álláspontunk. Biztosítani akarjuk az uniós és a brit állampolgárok teljes körű jogait.” Tusk kritikája előtt már az Egyesült Királyság területén is voltak tiltakozások az európai polgárok részéről a javaslat kapcsán, mivel szerintük végső soron még kevesebb joguk lenne, mint azoknak a vállalatoknak, akik külföldön kereskednek.

May Brüsszelben azt jelentette be, hogy hajlandó kialakítani egy „letelepedett státuszt” a náluk élő uniós polgároknak, ami állandó maradási engedélyt jelentene, amennyiben már legalább 5 éve legálisan az országban élnek. Azok, akik ezt elnyerik, részesülnének az egészségügyi ellátásban, az oktatásban, és egyéb juttatásokban, amiket a britek is élveznek. Viszont nem fedte fel, hogy mi lenne az a bizonyos nap, amitől számítanák ezt az öt évet, ezzel nagy bizonytalanságban hagyva sok embert.

Azt is visszautasította, hogy a kilépés után is az Európai Bíróság felügyelje a briteknél élő uniós állampolgárok jogait, és azok betartását. A 3 millió nevű Facebook csoport – ami az Angliában élő EU állampolgárokat reprezentálja – azt reagálta a javaslatra, hogy „se nem fair, se nem komoly”, valamint hogy nagyon félnek attól, hogy nem lesznek majd az Európai Bíróság védelme alatt. Korábban egyébként maga George Osborne szólta el magát, és azt mondta, Theresa May egymaga megvétózta azt, hogy a jelenlegi jogaikat már tavaly nyártól megkapják az itt élő európaiak.

Emellett az is kiderült, hogy a belügyminiszter volt a kabinetből az egyetlen, aki nem támogatta anno David Cameron kijelentését, miszerint minden EU állampolgárnak azonnal, a népszavazás után meg kellene ígérni ezeket a jogokat. „Az egész kabinet egyetértett a javaslattal, kivéve a belügyminiszter és May, ők egyenesen a megakadályozásán voltak” – írta Osborne, aki már a London Evening Standardot szerkeszti. Az ötletet már egy éve, közvetlenül a népszavazás utáni napon megvitatták, és el is vetették a volt miniszter szerint.     Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után