koronavírus

Az Egyesült Királyság egy elég szomorú mérföldkőhöz ért el, ugyanis ez az ország  lett az első európai ország, ahol 50,000 fölé emelkedett a koronavírus okozta halálesetek száma.

koronavírus

Szomorú hír ez és jó emlékeztető arra, hogy a járvány továbbra is komoly fenyegetést jelent, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban pozitív hírek láttak napvilágot a vírus elleni oltás kapcsán. A szigetországban a legfrissebb adatok szerint újabb 595 ember vesztette életét a járvány miatt az elmúlt 24 óra során, ami május óta a legmagasabb napi adat.

A miniszterelnök, Boris Johnson elismerte, hogy “még vagyunk túl a nehezén”, és arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tartsák be azokat a korlátozásokat, amelyek egyelőre December 2-ig vannak érvényben (aztán majd kiderül, hogy a kormány hosszabbít-e). Sajnos Jonathan Van-Tam professzor, a tiszti főorvos helyettes pedig arra figyelmeztetett, hogy a Pfizer és a BioNTech által az oltás kapcsán hétfőn bejelentett áttörés nem jelenti azt, hogy a lockdown-nak hamarabb vége lesz mint december 2.

Az Egyesült Királyságban pozitív tesztet követően 28 napon belül elhunytak száma így már 50,365-re emelkedett. A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint azonban már több mint 65,000 ember hunyt el az országban a járvány kezdete óta, akiknél a Covid-19 szerepel a halotti anyakönyvi kivonaton. Az Egyesült Királyság ötödik „helyen áll” a világon a halálozások számát illetően, az USA, Brazília, India és Mexikó mögött.

„Minden halál tragédia, és mindenkit meggyászolunk, aki eltávozott…” mondta beszédében a miniszterelnök a halálesetek számára reflektálva. De azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyság a járvány ellen vívott harcnak „egy új szakaszába” lépett. A múlt héten Liverpoolban ugyanis megkezdődött a tömeges tesztprogram, amit havarosan más városokban is elindítanak és az oltóanyag is hamarosan elérhetővé válik.

Van-Tam professzor a Downing Street-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy “nagyon reménykedik” abban, hogy az oltásoknak fontos szerepe lesz a járvány legyűrésében. Azonban arra vonatkozóan nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni, hogy mikor lesz minden olyan mint volt. Azt is hangsúlyozta emellett, hogy az oltás önmagában még nem fogja azt jelenteni, hogy mindenki hirtelen fittyet hányhat az aktuális korlátozásokra.

„A nem gyógyszerészeti intézkedések, a társadalmi távolságtartás, az otthon maradás, mindazok a dolgok, amelyeket most csinálunk, mind mind szükségesek ahhoz, hogy lenyomjuk a második hullámot.” – magyarázta.

Nemrég nyilvánosságra hozták, azt is, hogy milyen sorrendben kaphatják majd meg az emberek a koronavírus elleni oltóanyagot. A Daily Mail egyik közvéleménykutatása során pedig az is kiderült, hogy a britek 74 százaléka kérné az oltást, de tízből négy azt gondolja, hogy előbb a magas rangú politikusoknak kellene beoltaniuk magukat, így megmutatva hogy a vakcina biztonságos. A Downing Street erre azt reagálta, hogy Mr. Johnson „örömmel” beoltja magát elsőként bármilyen a szabályozók által jóváhagyott oltással.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után