koronavírus otthonról dolgozni

A Nagy-Britanniában élők számára a kormány legfrissebb üzenete az, hogy „mindenki, aki csak tud, dolgozzon otthonról”, ugyanis a koronavírus második hulláma miatt ismét hétről hétre egyre több az új fertőzött az országban.

koronavírus otthonról dolgozni

Boris Johnson, a mai nap folyamán az esti órákban tesz majd egy fontos bejelentést, amely során számos új információ el fog hangozni a kormánynak a járvány megfékezésére vonatkozó terveit illetően. A munkavállalókat már augusztus óta arra ösztönzi a kormány, hogy menjenek vissza az irodába dolgozni, ezzel is támogatva a gazdaság újbóli fellendülését. Michael Gove, kabinet miniszter a Sky Newsnak elmondta, hogy a kormány újból azt fogja hangsúlyozni a lakosságnak, hogy otthonról dolgozzanak, ha van erre lehetőség.

A miniszterelnöki bejelentést megelőzően Gove úr azt nyilatkozta: „Nem szívesen tesszük, amit teszünk, de feltétlenül szükségesek ezek a lépések, mert amint tegnap emlékeztettek rá bennünket is, és amint Ön is beszámolt róla már, a fertőzöttek száma nő, a kórházba kerülő emberek száma szintén, és ezért cselekednünk kell. ”

Hétfőn az Egyesült Királyság vezető tudósai arra figyelmeztettek, hogy a koronavírusos megbetegedések száma minden héten megduplázódik, és október közepéig napi 50 000-re emelkedhet, ha nem tesznek sürgős lépéseket. A drámai fejlemények napján a koronavírussal kapcsolatos készültségi szintet június óta először hármasról négyesre emelték, ami magas vagy növekvő terjedési szintet jelent.

A hírek szerint az esti bejelentésben várhatóan lesz olyan intézkedés is, amely este 10 után megtiltja a bárok, kocsmák és éttermek számára az asztaloknál történő kiszolgálást. Azonban úgy túdni, hogy a kormány ennél szigorúbb intézkedéseket nem akar bevezetni, mert az a vendéglátóipar helyzetét teljesen ellehetetlenítené. Az előrejelzések szerint azonban egyedi esetekben, gócpontok közelében levő helyeket teljesen bezárathatnak majd.

Az elmúlt hetek során az ország több területén is extra intézkedésekre és szigorításokra került sor, és most lehet, hogy ez a sors vár Londonra is. Sadiq Khan londoni polgármester a Sky Newsnak elmondta, hogy 15 új korlátozást javasol a fővárosban, köztük például, hogy több helyen tegyék kötelezővé a maszkok viseletét, illetve hogy több ember dolgozzon otthonából.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után