A levegőben próbálta meg kinyitni az ajtót egy részeg nő az egyik londoni járaton 1

A Jet2 egyik járatáról a rendőrségnek kellett eltávolítania az egyik utast, miután vállalhatatlanul viselkedett és rengeteg embert megrémített. Az elbeszélések alapján még a pilótafülkébe is megkísérelt bejutni.

Természetesen a fiatal hölgyet volt aki le is tudta videózni, amin már az a jelenet látható, amint hatan próbálják meg az egyik üléshez rögzíteni a részeg csajt. Ahhoz hogy lefogják az utaskísérők és néhány utas közös erőfeszítésére volt szükség.

A levegőben próbálta meg kinyitni az ajtót egy részeg nő az egyik londoni járaton 3

A rendőrség elmondása szerint a Berkshire-i Maidenhead-ből származó 25 éves nőt az okozott károk és a repülőgép valamint az utasok veszélyeztetése miatt tartóztatták le. Azóta már óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A járat már 45 perce úton volt Stansted repteréről Dalaman irányába, Törökországba, amikor a huszonéves lány „műsorozni” kezdett.

A levegőben próbálta meg kinyitni az ajtót egy részeg nő az egyik londoni járaton 4

“Ez a hölgy, aki egyértelműen részeg volt, amikor a gép elejébe hívták, elkezdett kiabálni és sikoltozni, majd az ajtó irányába rohant.  A légiutas-kísérő megragadta őt, hogy megállítsa, erre a lány elkezdte karmolászni és ütni őket. Ekkor a légiutas-kísérő személyzet és az utasok közös erővel földre vitték. Az egyik utas egyből rá is ült, hogy ne tudjon felpattanni.” – mesélte a gépen levő egyik utas, akik 2 sorral ült mindössze a balhézó csaj mögött.

„A lánynak többször is sikerült felkelnie, és mindig azonnal az ajtó felé rohant. Hatan kellett, hogy lefogják, hogy ne tudjon rohangászni. Vissza kellett forduljunk, és újra landolni Stansted repterén, hogy a rendőrség leszedje a gépről.”

A levegőben próbálta meg kinyitni az ajtót egy részeg nő az egyik londoni járaton 5

„Folyamatosan dalokat énekelt, meg visítozott, hogy megöl mindannyiunkat. Azzal is fenyegetőzött, hogy megveri azt, aki lefogta, és állandóan káromkodott. Meg voltam rémülve, és az a legrosszabb, hogy ilyenkor nincs hova menekülni, nem tudsz csak úgy leszállni a gépről…” – magyarázta a 24 éves ápoló.

Egy másik utas arról számolt be, hogy a felszállás előtt a nőn még az égvilágon semmi nem látszott, aztán pedig hirtelen olyan lett, mint aki nagyon részeg, vagy be van drogozva.

Az utaskísérők többször is normálisan figyelmeztették, hogy viselkedjen rendesen, mielőtt a dolgok elfajultak volna. A Jet2 szóvivője elmondta, hogy tudomásuk van az esetről, igyekeznek hatékonyan együtt dolgozni a hatóságokkal, és emellett mindent megtettek azért, hogy a többi utas a lehető leghamarabb elérje az úticélját.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után