A leggyakoribb angol kifejezések listája: nyelvtanulás okosan kezdőknek és haladóknak egyaránt 1

Akár kezdő, akár haladó szinten tartasz az angol nyelvtanulás terén, fontos ismerni a minden nap használt tipikus angol kifejezéseket. Segítik az élő beszéd megértését, a használatuk pedig a nyelvtudásunk megítélését nagymértékben javítja, ami önbizalmat ad. Lényeg a lényeg, hogy egyrészt elkerülhetetlen, hogy megtanuljuk őket, másrészt pedig rendkívül hasznos is, mert egyszerűsíti a hétköznapjainkat.

Book-iPad-wallpaper-Flying-Letters

A nyelvtudásnak ugyancsak fontos része az, hogy mit mivel lehet együtt mondani. A rokon értelmű szavakat nem használhatjuk bármire. A „húzni” és a „vonni” szavak rokon értelműek, de nem mondhatjuk azt, hogy a huzaton nagy volt a vonat, mint a régi kabarétréfában, csak fordítva, hogy a vonaton volt nagy a huzat. A dugóhúzó helyett sem mondhatjuk azt, hogy rejtő vonó. Fokozottan igaz ez az évszázadok alatt kikristályosodott szólásokra. Amikor egy magyar szólást, kifejezést akarunk lefordítani, tudnunk kell, hogy milyen szókapcsolatokat kell alkalmaznunk, hogy a gondolat tartalmát megőrizve, az annak megfelelő anglicizmust rakjuk össze. A többi hasznos anyagot az angolozáshoz itt találjátok.

Itt találtok egy csokor hasznos angol kifejezést, amelyek gyakran előfordulnak az élő beszédben:

A légynek sem tudna ártani.He wouldn’t say boo to a goose.
A lényeg a következő:The main point is the following:
A szavamat adom.I give my word.
A te érdekedbenFor your benefit
A te javaslatod alapján.On the basis of your proposal.
A tudás hatalom.Knowledge is power.
Ábrándozó természetű.He has his head in the clouds.
Akár hiszed, akár nem.Believe it or not.
Akármibe fogadom.I can bet any amount.
Aki korán kel, aranyat lel.The early bird catches the worm.
Akkor viszlát.So long then.
Alszik, mint a bunda.It is sleeping like a log.
Amennyire én tudom.So far as I know.
Amennyire én tudom…For all I know…
Ami engem illet….For my part…
Ami késik, nem múlik.All is not lost that is delayed.
Apropó…As to point…
Az egy nehéz időszak volt.That was a difficult period of time.
Az élet nem fenékig tejfel!Life is not roses all the way!
Az élet nem habos torta!Life is not a bed of roses!
Az elkövetkező években is.For many years to come.
Az Isten szerelmére!For God’s sake!
Az utóbbi években.In the last couple of years.
Balek vagyok.I’m a pushover.
Baromság, süket duma.It’s a lot of bullshit.
Becsajozott.He hooked up.
Benne vagy a slamasztikában.You are in a wrong box.
Benne van a slamasztikában.He is in deep water.
Bizonyos mértékig.Up to a point.
Bocs, hogy késtem!Sorry for my coming late!
Brávó!That’s the spirit!
Csak nyugodtan, ráérsz!Take your time!
dereng már neki valamidawn on sg
Derült égből.Out of blue.
Döntést hozniTo make a decision

 

Ebbe most ne menjünk bele!Don’t get me started on that!
eddig minden rendben ment.So far so good.
Édesszájú vagyok.I have a sweet tooth.
egész végigall along
Égnek áll a haja tőle.It makes his hair stand on end.
Égnek állt tőle a hajam.It made my hair stand on end.
Egy pillanat alatt.Before you know.
Egyáltalán nem. – Nincs mit.Not at all
egyébkéntby the way
EgyelőreFor the time being
Egyelőre.For the time being.
Egyszer élünk.We only live once.
Együtt erősebbek vagyunk.Jointly we are stronger.
Ejtsük a témát.Let’s drop the subject.
Elég jóFair enough
Elegem van belőle!I’m fed up with him!
Elegem van ebből!I’m sick and tired of it!
Elegem van ebből!I’m fed up with it!
Elnézést, hogy háborgatlak!Sorry to bother you!
Elsietni egy döntéstTo rush a decision
Emlékeket felidézni.To recall the memories.
Értsd, ahogy akarod!Take that in the sense you like!
Ez a kés nem akar vágni!This knife won’t cut!
Ez egy szélhámos!He is a cowboy-builder!
Ez egyszerűen nem mehet így tovább!It simply can’t go on like this!
Ez holtbiztos!It’s dead sure!
Ez mindennek a teteje!That beats anything!
Ez nagyon fontos kérdés.It is a burning question.
Ez nekem magas!This beats me!
Ez nekem magas!That’s over my head!
Ez nekem teljesen kínai.It’s all Greek to me.
Ez nem egy nagy valami!It’s not a rocket science!
Ez nem egy nagy valami!It’s not a brain surgery!
Ez nem vall rád!It’s not like you
Ez önmagáért beszél.It speaks for itself.
Ez rád is vonatkozik!This goes for you too.
Ez régimódiIt’s behind the times.
Ezer éve nem láttalak.I haven’t seen you for ages.
Ezt senki nem veszi be neked.Nobody will buy that.
Fejezzük be, aztán menjünk haza!Let’s call it a day and go home!
Fel a fejjel!Chin up!
Fel a fejjel!Cheer up
Feldobta a talpát, elpatkolt.He kicked the bucket.
Felfrissítsem a memóriádat?Shall I refresh your memory?
Feltéve, ha…Provided that…
fut valaki utánrun after somebody
Fűbe harap.He bites the dust.
Gondolatolvasó vagy.You are mind reader.

 

 

Ha nem tudnád…In case you don’t know…
Ha szükséged lenne rám…In case you need me…
Hagyd már abba!Knock it off!
Hagyj békén!Stop bothering me!
Hagyjál békén!Leave me alone!
Halál komolyan mondom.I’m deadly serious.
Halálra dolgozom magam.I’m working myself to death.
Hallgat a szívére.He follows his heart.
Hallgatni arany.Silence is golden.
Halvány gőze sincs.He has no clue.
harc közben veszti életétdie in one’s boots
Használd a fejedet!Use your loaf!
Hazakísérlek.I walk you home.
hébe-hóba.Once in a blue moon.
Helyesen cselekedett.He did the right thing.
Higgadt, megőrzi a hidegvérét.He is Cool as cucumber.
Hogy érted ezt?What do you mean?
Honnan tudhatnám?How could I know?
Honnan tudjam?How should I know?
Honnan tudod?How do you know?
hőemelkedése vanrun a fever
Hulla trészeg.He is dead drunk.
Hülyének nézel?Do you see any green in my eye?
Ide-oda csapong.He blows hot and cold
Ígérd meg!Cross your heart!
Ítéletidő volt.It was raining cats and dogs.
Itt valami nem stimmel nekem.I smell a rat.
Javában folyik a tárgyalás.The negotiation is in full swing.
Javíts ki, ha nincs igazam!Correct me if I’m wrong!
Jó étvágyat!Enjoy your meal!
Jó hírét kelteni valaminek.To spread good reputation on something.
Jó neked! örülj neki!Good for you!
Jó úton járok.I’m on the right track.
Jobb később, mint soha.Better late than never.
Jobb későn, mint soha.Better late than never.
Jobban teszed, ha eltűnsz!You’d better clear out!
jól áll nekedIt suits you
Jól van, na! Nem kell leharapni a fejem!You don’t have to jump down my throat!

 

 

Két legyet üt egy csapásra.He kills two birds with one stone.
Két tűz között.Between two fires.
Ki tudja?Who knows?
Kitaláltad.You’ve got it.
Kívülről, betéve, könyv nélkülBy heart
Kizökkent a gondolatmenetéből.He lost his train of thought.
Könnyű azt mondani.Easier said than done.
Köszörüli a torkát.He is clearing his throat.
Különös módon…Oddly enough…
Lakott terület.Built-up area.
Lassan, de biztosan.Slowly but surely.
Látogatást tenni egy barátnál.To pay a visit to a friend.
Le a kalappal!Hats off!
Le vagyok égve, egy vasam sincs.I’m broke.
Legalábbis.At least.
Légvonalban.As the crow flies.
Lehet benne valami.There may be something in it.
lelkiismeret furdaláspangs of conscience
Leragad a szemem.I’m getting sleepy.
Letagadhatna a korából.She doesn’t look her age.

 

 

Mára elég lesz. Fejezzük be.Let’s call it a day.
Meg tudlak érteni, értelek.I see your point.
Meg vagyok értve?Do I make myself clear?
Meggondolta magát.He changed his mind.
Megnehezíteni valakinek az életét.He gives someone a hard time.
Megőrjítesz.You drive me crazy.
Megtalálni az arany középutat.To find the golden mean.
Megtenne egy szívességet?Would you do me a favour?
megtöri a csendetbreak the silence
Menj a csodába, hagyj békén.Go fly a kite.
Mennem kell.I must be off.
Mérges vagyok rád.I’m angry with you
Meztelenül állt ott.She was standing there in her birthday suit.
Mi közöd hozzá?What’s that to you?
Mi újság?What’s going on?
Nap nap utánday in, day out
Minden áron.At any cost.
Mindenütt jó de legjobb otthonThere is no place like home
Mint derült égből a villámcsapásLike a bolt from the blue.
Mintha a falnak beszélnék.It is like talking to a brick wall.
mire gondolsz?What are you thinking about?
Mit értesz ezen?What do you mean by that?
Mondd el mit kell tennem!Tell me what I’m supposed to do!
Most vagy soha.Now or never.

 

 

Na és akkor mi van?So what?
Na és?Big deal.
nap-nap utánday after day
Ne csinálj nagy ügyet belőle!Don’t make a fuss about it!
Ne csinálj nagy ügyet belőle!Don’t make a fuss over it!
Ne szerénykedj!Don’t be shy!
Nehéz kijönni vele.He is very difficult to get on with.
Nekem mindegy.It doesn’t matter to me
Nekem mindegy.I don’t mind
Nekem mindegy.It’s all the same to me
Nem akarok visszaélni a türelmeddel.I hate to tax your patience.
Nem egészen értelek.I’m not quite with you.
Nem ez a lényeg.That is not the point.
Nem fogod megúszni!You won’t get round it!
Nem fogsz hinni a szemednek!You won’t believe your eyes!
Nem hiszek a szememnek.I cannot believe my eyes.
Nem kell aggódnod értem.You need not worry about me.
Nem minden arany, ami fénylik.All that glitters is not gold.
Nem számít.It doesn’t matter.
Nincs harag, szent a béke!No hard feelings!
Nincs kedvem hozzáI’m not in the mood
Nincs takargatnivalója.He has nothing to hide.
Nincs vesztegetnivaló időm.I have no time to lose.
Nyelvbotlás volt.It was just a slip of the tongue.
Nyugi!Keep cool!
OK?Agreed?
Olyan, mint elefánt a porcelánboltban.She is like a bull in a china shop.
Ő viszi el a pálmát.He takes the cake.
Örömmel hallom.I’m glad to hear it.
Össze vagyok zavarodva.I’m just all over the place.
Összefoglalni a lényeget.To sum up the point.
Összefut tőle a nyál a számban.It makes my mouth water.
Pár perc alatt kész vagyok.I’ll get ready in a few minutes.
Postafordultával.By return of post.
Ráadásul…On top of it…
Ráadásul…What’s more…
Rajtad áll.It’s up to you.
Remélem nem lesz ellenedre.I hope you won’t object to it.
Remélem, nem bánod.I hope you don’t mind.
Rengeteg, számtalanMore than you can shake a stick at

 

 

Semmi esetre sem.On no account!
Semmi közöd hozzá.It’s none of your business.
Senki nem tudja biztosan.Nobody knows for certain.
Senki nem tudja biztosan.Nobody knows for sure.
Soha vissza nem térő alkalomA now-or-never opportunity
Sosem lehet tudni.You never know.
Szakad az eső.It is raining cats and dogs.
Szállj le rólam!Get off my back!
Szedd össze magad!Pull yourself together!-
Szedd össze magad!Pull your socks up!
Szerény véleményem szerint…In my humble opinion…
Szeretném rád bízni a döntést.I would like to leave it to your decision.
Szívesen!You are welcome!
Szó sem lehet róla!Nothing doing!
Szolgáld ki magad!Help yourself!
Szóra sem érdemes!Don’t mention it!
Tanuld meg kívülről!Learn it by heart!
Tanulj meg járni, mielőtt futni próbálsz.Learn to walk before you try to run.
Te ugratsz engem.You are pulling my leg.
Tegyük fel…Let’s assume…
Teljesen odavagyok érte.I’m all over him.
Teljesen részegBlind drunk
Torkig vagyok veled.I’m sick of you!
Tőled függ.It all depends on you.
Tőled függ.It’s up to you.
Törd a fejed!Rack your brain!
Törődj a saját dolgoddal!Mind your own business!
törtetőelbow-worker
Tűnj a szemem elől.Get out of my face.

 

 

Úgy dohányzik, mint a gyárkémény.He smokes like a chimney.
Úgy hiányzik, mint púp a hátamra.I need it like a hole in the head.
Úgy úszik, mint a nyeletlen fejsze.She swims like a brick.
Úgy vitték, mint a cukrot!It was sold like hot cakes!
újra meg újraover and over again
Undorodom tőle, hánynom kell tőle.It makes me sick.
Valami gyanús dolog történik.There is something fishy going on.
Valami nem stimmel velem.There is something wrong with me.
Rablás fényes nappalDaylight robbery
Van valami furcsa a tekintetedben.There is a funny look in your eyes.
Végül is…After all…
Végül, de nem utolsó sorban.Last but not least.
Végül, de nem utolsó sorban.Last but not least.
Véletlenül.By chance.
Versenyt futnak az idővel.They are racing against time.
Vigyázz magadra!Take care
Viszontlátásra!See you later!

Az angol nyelvtanulást segítő többi hasznos cikkünket itt találjátok.

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után