A koronavírusnak köszönhető munkanélküliség Angliában a kisebbségi csoportokat és a fiatalokat sújtja leginkább 1

Egy nemrég kiadott új jelentés szerint a fiatalok és etnikai kisebbségi csoportok munkavállalói maradnak legnagyobb valószinűséggel munka nélkül a furlough lejárta után.

A koronavírusnak köszönhető munkanélküliség Angliában a kisebbségi csoportokat és a fiatalokat sújtja leginkább 2

A Resolution Foundation mintegy 6000 munkavállalót kérdezett ki, felméréséből pedig kiderült, hogy a 18-24 éveseknek, akik furlough-n voltak tavasszal 19%-a vált munkanélkülivé szeptemberre. A fekete, az ázsiai és a kisebbségi csoportokból származó munkavállalók esetében ez az arány 22% volt, szemben az általános népesség 9%-ával.

A felmérésből az is kiderült, hogy noha a furlough rendszerbe került munkavállalók több, mint fele már visszatért a munka világába, a múlt hónapban egyharmaduk még mindig nem dolgozott. Azoknak pedig, akik a járvány hatására elveszítették munkájukat a 43%-a talált csak új állást. A fiatalok körében ez az arány csak 33%.

Ahogy Kathleen Henehan kutatója fogalmazott: “A koronavírus-járvány első nyolc hónapját egy óriási gazdasági sokk jellemezte, az ezt követő pénzügyi támogatási rendszerek pedig elfedték a járványnak a társadalom megélhetésére gyakorolt hatását. A munkahelyválságnak valódi természete csak most kezd feltárulni. Aggasztó, hogy a járványban munkájukat vesztők kevesebb mint fele volt képes azóta elhelyezkedni” – tette hozzá.

A Pénzügyminisztérium szóvivője azonban megvédte az eddigi intézkedéseket és elmondta: “Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a pénzügyi támogatás eljuthasson azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A bevezetett bértámogatási rendszerek munkahelyek millióinak megóvásában járultak hozzá.”

A koronavírusnak köszönhető munkanélküliség Angliában a kisebbségi csoportokat és a fiatalokat sújtja leginkább 3

A Hunglia szerkesztősége is igyekezett felmérni a járványnak a munkavállalásra gyakorolt hatását a kinti magyarok körében. A szeptemberi, nem reprezentatív felmérésünk azt mutatta, hogy az angliai magyarok munkavállalását nem érintette számottevően a koronavírus.

A felmérés szerint a válaszadók 2/3-ának munkáját nem érintette számottevően a járvány. Egészen konkrétan 44%-a a válaszadóknak azt mondta, hogy a munkájában nem változott semmi, ugyanúgy dolgozik, dolgozott a lockdown alatt és azóta, mint előtte.

27%-a a válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy ugyan kezdetben furlough-ra tették, de 90%-uk azóta már szerencsére újra dolgozik. Habár 6%-a a megkérdezetteknek egyenesen úgy fogalmazott, hogy többet dolgozik, mint előtte, sajnos van egy nem elhanyagolható, munka nélkül maradt réteg is. A válaszadók 12,5%-a azt mondta, hogy elveszítette munkáját, közülük pedig csak egyharmad kapott valamilyen pénzügyi támogatást.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után