A brit belügyminisztérium hivatalos közleményben reagált ma az EU polgárok sorsát illetően 1

Rengeteg embert megijesztett és elgondolkodtatott az utóbbi napok bejelentése, mely szerint a brit kormány akár már a kilépés másnapjától megszüntetné az EU polgárok szabad mozgását, de legalábbis szigorítaná a rá vonatkozó eddigi szabályokat. A szerdai napon a belügyminisztérium a kormány oldalán egy hivatalos közleményt tett közzé a témával kapcsolatban.

A brit belügyminisztérium hivatalos közleményben reagált ma az EU polgárok sorsát illetően 3

„Ez a legfrissebb információ a szigetországban élő EU állampolgárok tartózkodására vonatkozó szabályzat kapcsán. Ezt az üzenetet azért láthatod mert azt választottad a kormány honlapján, hogy szeretnél email értesítéseket a legfrissebb hírekről.

Friss infó az EU polgárok tartózkodására vonatkozó jogszabályt illetően

Rengeteget cikkeztek róla a médiában és a közösségi médiában, hogy megszűnik a munkaerő szabad áramlásának a lehetősége, miután kilépünk az EU-ból. Valamint arról is, hogy mindez milyen hatással és következményekkel lesz majd az uniós polgárokra.

Szeretnénk újra jelezni minden EU-s állampolgárnak és a családjaik összes tagjának, hogy még mindig van idejük legalább 2020 december 31-ig, hogy regisztráljanak és megszerezzék a tartózkodási engedélyt. Ez még abban az esetben is fenn fog állni, ha megállapodás nélkül lép ki Nagy-Britannia az EU-ból. Emellett ha valaki jogosult lenne a letelepedett státuszra, de valami miatt nem tartózkodik majd az országban a kilépés pillanatában, úgy továbbra sem kell aggódnia, vissza fog tudni jönni.

A brit belügyminisztérium hivatalos közleményben reagált ma az EU polgárok sorsát illetően 4

Akik nem jelentkeznek a tartózkodási engedélyért 2019 október 31-ig, azoknak sem fognak változni a jogaik, ami a munkát, a támogatásokat vagy az egyéb szolgáltatásokat illeti. Ezek a jogszabályok nem fognak változni. Az EU polgárok továbbra is tudják majd bizonyítani a jogosultságukat arra, hogy az országban éljenek vagy épp szolgáltatásokat, támogatásokat igényelhessenek. További részletek a kormány honlapján…” – írta a belügyminisztérium hivatala a szerdai napon.

Alig pár napja röppent fel a hír, mely szerint komoly szigorítások jöhetnek a kilépést követő első naptól kezdve. Ez rengeteg Angliában élő EU polgárt, többek közt a magyarokat is érinti. Nem túl kellemes ilyen hírekkel szembesülni, de úgy tűnik a belügyminisztérium mai közleménye azért sokakat megnyugtathat. Ki mit gondol?    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után