támogatá munkanélküliség furlough

Rishi Sunak, brit pénzügyminiszter egy 500 millió fontos csomag bejelentésére készül, melynek segítségével a brit kormány a munkanélküliek számának drasztikus növekedését akarja elkerülni most, hogy a dolgozókat segítő furlough rendszer véget ért.

támogatá munkanélküliség furlough

Mr. Sunak a konzervatív párt manchesteri konferenciáján a hétfői napon esedékes beszédében fog erről részletesen és hivatalosan is beszámolni, de elsősorban a bejelentésre kerülő csomag célja a furlough rendszer végével a munkájukat elvesztők, illetve anyagi gondokkal küzdők megsegítése, valamint az 50 év feletti munkakeresők támogatása, és emellett az általa elindított „kickstart” programot is meghosszabbítják.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a furlough rendszer megszűnése mellett a járvány alatt megemelt és felvehető Universal Creditet is visszavágják heti 20 fonttal, ami rengeteg alacsony fizetésű ember számára jelent sajnos elég komoly bevétel kiesést. A munkáspárt szerint a rendszerek meghosszabbítása amúgy  sem tudta volna kompenzálni adóemeléseket és a megélhetési költségek emelkedését, de ettől függetlenül a vállalkozások örömmel fogadták a kormány ilyen jellegű „elmozdulását a furlough irányából a gazdasági fellendülés serkentése felé”.

Mindezek mellett ugyanakkor sajnos egyre több az aggasztó hír az energia árak emelkedése, és a boltokban kapható élelmiszerek és egyéb árucikkek árának emelkedése kapcsán. A brit háztartások költségvetése jövő áprilisban újabb csapást fog elszenvedni, amikor a National Insurance-t 1,25% -kal emelik majd meg az NHS és a szociális ellátás finanszírozására.

A pénzügyminiszter a konferencián elhangzó első beszéde előtt azt mondta, hogy „készen áll arra, hogy eleget tegyen az ígéretének”, hogy „mindent megtesz” azért, hogy az ország talpra álljon a Covid-19-ből. Azt is elmondta továbbá, hogy a furlough rendszer 11 millió munkahelyet védett meg a járvány ideje alatt, és hogy az Egyesült Királyságban tapasztalható az egyik legerőteljesebb és leggyorsabb fellendülés az országok közt.

„De a munka ezzel még nincs elvégezve, és meg akarok győződni arról, hogy gazdaságunk új erőre kap, és ez azt jelenti, hogy olyan támogatást kell nyújtanunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az emberek újra munkába állhassanak és továbbléphessenek az életben.” – tette hozzá.

A kickstart programot, amely azokat a fiatalokat segíti, akik Universal Credit-et igényelnek, jövő év márciusáig meghosszabbítják. Január végéig meghosszabbítják emellett az új gyakornokok felvétele után a cégeknek járó 3000 fontos támogatást is.

Akik a furlough és a Universal Credit támogatásokat is kapták idáig, azok szintén elsőbbséget fognak élvezni, hogy minél gyorsabban munkát találhassanak a „job finding support” rendszer keretein belül, ami az év végéig tart. Sajnos azonban a pénzügyminiszter nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy további adóemelések következnek majd, például a council tax is emelkedhet hamarosan, ami miatt a konzervatív párton belülről is igen nagy nyomás nehezedik rá is és Boris Johnson miniszterelnökre is egyaránt.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után