200 – 6400 fontos büntetést is kiszabhatnak azokra, akik nem hajlandók felvenni a maszkot Nagy-Britanniában 1

Az egyik legfrissebb jelentés szerint azok a Nagy-Britanniában élők, akik megtagadják a maszk viselését, 200 fontos bírságra számíthatnak, mivel a kormány a hétvégi bejelentések alapján ettől a héttől szigorítja a Coviddal kapcsolatos korlátozásokat az Omicron variáns kordában tartása érdekében.

200 – 6400 fontos büntetést is kiszabhatnak azokra, akik nem hajlandók felvenni a maszkot Nagy-Britanniában 3

Boris Johnson szombaton bejelentette, hogy az új vírustörzs terjedésének megfékezése érdekében a keddi naptól ismét kötelezővé válik a maszkok használata az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. A Telegraph értesülése szerint azok, akik megtagadják a maszk viselését, az első alkalommal 200 font bírságot kapnak. Ez a második szabálysértésért 400 fontra, a harmadiknál pedig 800 fontra emelkedhet.

Aki többször is megszegi a maszkviselésre vonatkozó szabályokat egymás után, arra legfeljebb 6400 GBP-os pénzbüntetést szabhatnak majd ki. A szabályozás módosítását hétfőn terjesztik elő a parlamenti alsóházban, mielőtt a szabályok kedden hatályba lépnének – írta az ismert napilap. A rendszer ugyanaz marad, mint a harmadik országos lockdown idején. Azoknak, akik 14 napon belül befizetik az első bírságukat, a büntetés a felére, 100 fontra csökken.

Hétfőtől 11 éves kortól kötelező lesz a maszk viselése a közösségi helyiségekben. A maszkok viselésével kapcsolatos szabályok azonban nem vonatkoznak a vendéglátó szektorra, illetve a koncertekre, mozikra és színházakra sem. Sajid Javid egészségügyi miniszter nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az intézkedések arányosak, az új Omicron variáns veszélyességének mértékével, amely, a tudósok attól tartanak, hogy jobban fertőz és ellenállóbb lehet a vakcinákkal szemben.

Javid azt állította, hogy a szabályok szigorítása reményei szerint arra készteti majd a lakosságot, hogy „komolyabban vegyék a vírus fenyegetését”. Az új szabályokat három hét múlva felülvizsgálják.

A tömegközlekedést üzemeltető cégek vezetői egyből jelezték, hogy az alkalmazottaik közül sokan már most attól tartanak, hogy a szabályok életbe lépése után nekik kell majd megküzdeniük a dühös utazókkal, akik nem hajlandók maszkot viselni.

Az egészségügyi minisztérium egyik szóvivője ezt nyilatkozta: „Az új Omicron variáns fényében a kormány gyors és határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy bizonyos helyeken, így az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelezővé tegye a maszkok használatát. Használatuk védelmet nyújt a körülötted lévőknek, és segíthet megakadályozni a vírus terjedését.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után