2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 1

A brit rendőrség által nyilvánosságra hozott adatok szerint a járőrök összesen 3493 embert bírságoltak meg Anglia és Wales területén március 27. és április 13. között. Boris Johnson miniszterelnök maga jelentette be néhány nappal a kijárási korlátozások bevezetése után, hogy aki azokat nem tartja be, az pénzbírságra, vagy rosszabb esetben akár letartóztatásra is számíthat.

2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 2

A kormány többször is nyomatékosan kért mindenkit arra, hogy csak tényleg indokolt esetben mozduljunk ki, az érvényben levő korlátozásoknak megfelelően. Ennek ellenére számtalan ember köztük rengeteg fiatal csoportokba verődve szórakozott az elmúlt hétvégék során az ország számos közterületén és tengerpartján.

Egy családot például a rendőrök azon kaptak, hogy otthonuktól jó 300 km távolságra vígan pecázgattak a korlátozásokkal mit sem törődve. Természetesen őket is megbüntették, és azonnal haza is küldték. Egy másik apukát pedig nem kevesebb, mint 480 fontra büntettek a rendőrök, miután a fia négyszer szegte meg a szabályokat egymás után (legalábbis a rendőrök ennyiszer csípték fülön) Walsall területén.

Egy párról még videofelvétel is készült Brighton Beach-en, amint felháborodva mondják a rendőröknek, hogy elcseszik az egész napjukat, miközben a rendőrök a sisakjukat használva vödörként éppen igyekeztek eloltani a tüzet a grillsütőjükben. (Mert hát ugye nem elég csak simán kifeküdni a partra, az egész barbecue szettet vinni kell.)

2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 3

Természetesen voltak azért jobban és kevésbé indokolt esetek is. Egy nőt letartóztattak a rendőrök egy parkban London déli felén, Richmond területén, miután közölte velük, hogy ő csak az agyát jött ki kicsit tornáztatni és nem hajlandó felállni a padról.

Azok, akiket a rendőrök a korlátozás szabályainak megsértésén kapnak, £60-os pénzbírságot kapnak (ami feleződik ha időben befizetjük), azonban ha többször egymás után megszegjük a szabályokat, az összeg duplázódik.

2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 4

A rendőrség adatai szerint a kiosztott több, mint 3000 büntetés közül az esetek 82%-ban férfiak voltak az elkövetők, és a bírságok 60%-át kapták fehér bőrszínű lakosok. A bírságok nagyjából egyharmadát kapták 18-24 éves korú személyek, egy másik harmadát pedig 25-34 éves korúak. 83 olyan személy is volt, akik bíróság elé kerültek a szabályok megszegése miatt.

2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 5

37%-kal csökkent a betörések száma, de hasonló mértékben változott jó irányban a rablások, nemi erőszak, és más erőszakos bűncselekmények aránya is az elmúlt egy hónap során az ország területén. Amit viszont érdemes megjegyezni, hogy 59%-kal emelkedett az antiszociális viselkedéshez köthető esetek száma. Emellett rengetegen aggódnak amiatt is, hogy a bezártság miatt, a családon belüli erőszakos esetek aránya is meg fog ugrani a koronavírus járvány ideje alatt.

2 hét alatt több, mint 3000 embert büntettek meg a rendőrök Angliában a korlátozás megszegése miatt 6

A kijárási korlátozás szabályai szerint csak akkor mehetünk ki a lakásból, ha dolgozni megyünk, ha létfontosságú árucikkeket kell vásárolnunk, vagy ha valakin próbálunk segíteni, például kórházba szállítani. Emellett mindenkinek jár napi egy testmozgás, vagy testedzés a szabadban. A kormány néhány nappal ezelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy a szabályok újabb három hétig érvényben maradnak, vagyis bármiféle enyhítés leghamarabb csak május első felében várható, azonban akkor sem valószínű.          Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után