£10,000-os összeget javasol minden 55 év alatti polgárnak egy szervezet Nagy-Britanniában 1
a large bundle of british twenty pound notes in the hand

Egy új riport szerint a kormánynak be kellene vezetnie az Általános Alaptámogatást (UBOF), amelynek keretében minden egyénnek lenne joga 10 ezer fontot igényelni egy két éves periódusban.

£10,000-os összeget javasol minden 55 év alatti polgárnak egy szervezet Nagy-Britanniában 3

A Royal Society (RSA) tanulmánya úgy gondolja, ez az intézkedés lehetne az ugródeszka a már amúgy is tervezgetett általános alapjövedelem bevezetése előtt. Szerintük a koncepció az lenne, hogy 55 éves kor alatt bárkinek járna 10 000 font egyszeri támogatás, hogy segítsen az embereknek belemenni a nehézkesnek ígérkező 2020-as évekbe.

Az erre jogosultak az adott periódusban bármikor kivehetnék az „osztalékukat”, hogy olyan dolgokra költség, mint vállalkozás indítás. „Akik igényelnék az összeget, azoknak demonstrálniuk kellene, hogy milyen úgymond jó célra tervezik elkölteni azt, ezt pedig alá kellene támasztania bármely jellegű intézménynek – hivatalnak, munkaadónak, szervezetnek, egyetemnek például” – teszi hozzá a riport.

A korábban említett általános alapjövedelemnek egyébként nagyon sok formája létezik, azonban az alapötlet az, hogy lecserélnék a segélyrendszert egy feltétel nélküli, meghatározott összegű alapjuttatásra minden állampolgár számára. Az utóbbi évek során egyre nőtt az érdeklődés ez iránt a rendszer iránt, tavaly például John McDonnell árnyékkancellár mondta azt, hogy felállt egy bizottság a koncepció működőképességének vizsgálatára. Az eredmények a következő választás előtt várhatóak körülbelül.

Finnországban egyébként épp folyamatban van egy teszt, amelyben 2000 munkanélkülinek havi £497-ot adnak két éven át, akkor is, ha közben munkát találnak…

Azonban az RSA szerint a jelenlegi politikai környezetben – utalva itt a Brexit körüli fejetlenségre – nem valószínű, hogy a közeljövőben ilyen gyökeres változást képesek lennének bevezetni. Ehelyett javasolták az UBOF koncepcióját, amely sokkal könnyebben kivitelezhető, és afféle tesztként működhetne az általános alapjövedelem előtt.

„Az UBOF-ot tehát nem mint végső célt kell azonosítani” – olvasható a riportban. „Hanem mint egy kísérleti előszót azelőtt a vízió előtt, amit az általános alapjövedelem képviselne. A gazdasági bizonytalanság könnyen normává válhat, ha nem cselekszünk időben: a munkavállalók körülbelül fele már pénzügyileg bizonytalan helyzetben van.”

„Ha nem következik be igazán gyökeres változás a hozzáállásunkban, akkor sem a jóléti állam, sem az egyre nagyobb foglalkoztatottsági ráta nem fog segíteni az embereknek szembenézni a kihívásokkal. Azonban az alapjövedelem ötletét pártolóknak is bizonyítaniuk kell valahogy, hogy ez a munkát támogatja, és nem azt helyettesíti. Az UBOF pont ezt tudná bemutatni.”

A riportot a pénzügyi árnyékminiszter is kommentálta. „Az RSA új riportja pont a jó kérdéseket teszi fel a jövőnkkel és hosszútávú nehézségeinkkel kapcsolatban, beleérve azt is, hogy az automatizáció és változó piaci környezet fényében is tudunk-e majd virágzó társadalmat fenntartani. A munkáspárt szívesen vizsgálta meg az ilyen alapjuttatást sürgető ötleteket, hiszen ezek a többség, és nem a kisebbség érdekeit szolgálják.”            Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után